Linkek | Kapcsolat

rj a vendgknyvbe  



#837 Bandi 'bá 2017-10-04 23:04:04
avatar
Hello Zenekarosok!

Információk a közeljövőről.

október 7. Villány:
Indulás 11.30-kor. Öltözet ünnepi egyenruha, amit a szereplés után ki lehet cserélni. A program a felvonulással kezdődik 14 órakor. Csak menetzenét játszunk, tehát ennek megfelelően kell a kotta (ami nálam van kivéve azokét, akik nem adták vissza!) és menetkottatartó. A szereplés után kapunk némi ellátást (pogácsa, ital) Mindenki kap karszalagot, ami a rendezvény belépőjegye a programokra. Az este folyamán étkezésről mindenki maga gondoskodik. A nagykoncert 21 órakor kezdődik - Magna Cum Laude. Azt követően indulunk haza. Erre kb. 23 óra magasságában kerül sor, ha nem kell senkit sem keresnünk... Ennek értelmében kb fél 1 tájékában haza is érünk.

október 14. zenekari "disznóvágás" ill. kapott anyagból pörkölt készítés.
A munka délelőtt indul az előkészítéssel. Németh Imre bácsi lesz a "főséf" és a zenekarunkból a jelentkezők a segédek. Van már akivel beszéltem ez ügyben, de még szükség van előkészítőkre elsősorban. (hagyma és krumpli pucolás, pakolás, terítés, stb.) E feladatokra várok jelentkezőket. A program teljesen "laza" lesz kb. 18 órakor indul a vacsorával. Süteményeket kérek hozni, ital "korlátozott" mennyiségben lesz - évjárat szerinti elosztásban. Erre az alkalomra meghívást kaptak a kuratóriumi tagok és egy-két zenekart segítő, patronáló személy.

október 22. vasárnap Drávafok ünnepi műsor
Indulás 13.30-kor ünnepi egyenruhában. Részt veszünk a koszorúzáson, utána 15 órától adunk egy fél órás műsort, majd egy kis megvendégelés is lesz. kb. 17 órára érünk haza. Erre a szereplésre korlátozott számban mehetünk, 23 fővel. Kérem, hogy az eddig megbízott személyek az alábbi szólambeosztásra állítsák össze a szereplésre jövők névsorát:
fuvola 2 fő, 1. 2. 3. klarinét 2-2 fő, esz-alto 1 fő, b-tenor 1 fő, 1. szk. 2 fő, 2. szk. 1 fő, tenor 2 fő, bariton 1 fő, 1.2.3. trombita 1-1 fő, harsona 1 fő, tuba 1 fő, ütő 2 fő. Köszönöm!

október 23. 10 óra városi ünnepi műsor
A hagyományoknak megfelelően. Kérem minél nagyobb létszámban legyünk ott, nemzeti ünnepünkről lévén szó.

Ezenfelül természetesen péntekenként PRÓBA. Mert próba nélkül nem élet az élet és próba nélkül nincs eredmény sem. Gőzerővel készülnünk kell a karácsonyi hangversenyre.

Számítok Rátok! Bandi 'bá

#836 Bandi 'bá 2017-09-19 11:45:46
avatar
Hello Zenekarosok!

Invitálás egy kiemelt koncertre!

Solymosi Péter trombitaművész (zenekarunk tagja), a Pannon Filharmonikusok szólamvezető trombitása 2017. szeptember 21-én csütörtökön 18 órai kezdettel a Szigetvári Vár Dzsámijában ad hangversenyt a PTE trombitásaival együtt.

Aki teheti jöjjön el!
Bandi 'bá
#835 Bandi 'bá 2017-09-14 14:57:34
avatar
Hello Zenekarosok!

Először is köszönöm mindenkinek a közreműködést, aki a Zrínyi-napi szerepléseken ott volt és hozzájárult a megemlékezések színvonalának az emeléséhez valamint a sikeres Zrínyi téri nagykoncerthez. Úgy gondolom, hogy az a nagyon sok ember, aki vasárnap délután kijött Bennünket meghallgatni jól érezte magát és sikerült nekik örömet szerezni a zenénkkel. Bejöttek az új számok, változatos volt az összeállításunk, mindenki megtalálhatta a magának való zenét. A visszajelzések is ezt igazolják.
KÖSZÖNÖM és folytatjuk.
Mindjárt egy gyorsan jött, de említett szerepléssel, amelyre szeptember 23-án szombaton 17 órai kezdettel kerül sor a Zrínyi téren. Az aradi majorettesek lesznek a vendégeink és a Pécsi Nemzetközi Fúvószenekari és Majorette Fesztivál keretein belül kerül sor a rendezvényre. Kérem iktassátok be a naptáratokba ezt a programot.
Addig is próbálunk és lassan elővesszük a K.H. műsorát.
Bandi 'bá
#834 Bandi 'bá 2017-09-06 00:13:36
avatar
Hello Zenekarosok!

Köszönöm a hozzám eljuttatott üzeneteket és elnézést, hogy nem válaszoltam mindegyikre.
A hétvégi programjainkra erősítenék rá.
Csütörtökön, 7-én a tavalyihoz hasonlóan lépünk fel a várban sorra kerülő tűzgyűrű "produkciónál". Csak kb. tudom behatárolni az egész menetét. 18.45-kor találkozunk a Zeneiskolában. A kottaállványokat le kell vinni a Várban levő dzsámihoz, ahol majd játszani fogunk az események vége felé. A kottalámpákat is vigye mindenki magával és a kottáját természetesen. Ezt úgy kell megoldani, hogy 19.15-re a Zeneiskolában menetzenére kész állapotban legyen a zenekar. Eddigre kb. én is visszaérek. Ekkor elmegyünk az OTP elé, felkészülünk a menetzenére és ha vége a Zrínyi téren a megemlékezésnek, elindulunk menetzenével a Várhoz. Bemegyünk egészen Dzsámiig és ott megvárjuk, amíg a tűzgyűrű "elindul" és indulókat játszunk. Kérték az Andrássy indulót is, remélem menni fog. Erre a szereplésre a pulóvert vesszük fel, a többi mind ünneplős.

Pénteken FONTOS PRÓBA!

Vasárnap 10.45-kor gyülekező és indulás a szokásos koszorúzásra.
Délután 16.45-kor találkozunk, behangolunk és a Zrínyi téren 17.30-kor kezdődik a fellépésünk. Utána elmegyünk vacsorázni a Kumillába ( a vacsora létszám pénteken kell!) ezt követően, úgy mint csütörtökön a kottaállványokat, kottákat és kottalámpákat levisszük a Várba. 19.45-re felállunk az OTP elé és a tömeget menetzenével "levisszük" a Várhoz, majd jön a záróünnepség.
Számítok Rátok! Legyünk minél többen!
Köszönöm: Bandi 'bá

A Zrínyi téri műsor:

Üdvözlet induló
New world in Beat I. t.
Neoton egyveleg
Crazy music I. II.
Spanyol cigánytánc
Grease
Operett foxtrottok
Bubamara


#833 Rudi 2017-08-25 16:49:22
avatar
Sziasztok!

Bandi Bának jelezném, hogy a próbákra sajnos nem érek oda és 7-én is ügyelek, de a 10-i, vasárnapi programokon rész veszek. Aztán meg jövök amikor tudok...
Mindenki élvezze még a nyarat!

Rudi
#832 Bandi 'bá 2017-08-23 00:24:48
avatar
Hello Zenekarosok!

Vajon milyen kategóriába sorolható be az elmúlt egy hét a balatoni táboraink sorába? Az első sokk után szép lassan hozzászoktunk az ideálisnak éppen nem nevezhető körülményekhez, majd az esti bulik elterelték a figyelmet a körülményekről és mindenki próbálta jól érezni magát. Remélem azért ez többnyire sikerült is. A szankciók mennyisége is minimális volt, az is túl enyhe fokozatú.
Ami számomra pozitív volt az a próba lehetőség. Jó volt szabadtéren próbálni, sokkal jobban esett, mint a máriai "szaunában". Gondolkodjunk el, hogy tudnánk-e ilyen lehetőséget fabrikálni a szokott helyünkön. (Valami "árnyékoló" szerkezettel?) Elégedett vagyok a megtanult új számokkal és az kimondottan örömet okozott, hogy ilyen sokan voltunk! De jó lenne, ha ez év közben is így lenne! (Ez egy nagy óhajtó mondat volt!)
Meg kell említenem a Dia által szervezett hangszer karbantartó napot, amelyet rendkívül hasznosnak tartottam. Kérem, hogy az ott elhangzottaknak megfelelően fordítson mindenki nagyobb hangsúlyt a hangszere karbantartására és akkor kevesebb gondunk lesz ezen a téren.

Folytatjuk! Hazai körülmények között és egy felújított hangversenyteremben.
De előtte még köszönet a jelenlevőknek az ünnepi műsoron való közreműködésért, aminek a menet közben alakuló forgatókönyvben ért Bennünket meglepetés, de ez számunkra nem okozott problémát.
Pénteken PRÓBA.
Szombaton 14 órakor indulás Szulimánba, ahol falunapi rendezvényen veszünk részt. Nagyon nagy szükség van mindenkire, aki még szabaddá tudja tenni magát, mert jelenleg egy nagyon kevesen vagyunk! Öltözet: fehér póló és farmernadrág.
Zrínyi napok: 7-én csütörtökön este a tavalyihoz hasonlóan lesz tűzgyűrű a várban és mi is szerepelünk. Kérem ezt is jegyezzétek fel. (A pécsieknek esetlegesen szóba jöhet egy pénteki kikérő... )
Vasárnap 11 órakor MTBP koszorúzás; 17.30 FELLÉPÉS A ZRÍNYI TÉREN, utána vacsora, 19.45-kor menetzene az OTP-től a Várig és azt követően Záróünnepély.

Október 7-én: Villányi Vörösbor Fesztivál Indulás kb. 11 óra

Október 14. Zeneiskola vaddisznó feldolgozás, pörköltkészítés és közös vacsora! Ez egy régi program megvalósulása, melyre az ennivalót a nyáron összemuzsikáltuk Somogyapátiban.

Kellemes pihenést még akinek van rá lehetősége!
Bandi 'bá



#831 Bandi 'bá 2017-08-09 00:58:03
avatar
Hello Zenekarosok!

Itt a tábor, hol a tábor? Máshol a tábor... és ahogy a koncertünk volt június 24-én: Egy kicsit másképp...
Mitől is? Sok ágyas szobák és nem csak mi vagyunk ott. Éppen ezért sokkal jobban kell figyelnünk egymásra, nagyobb toleranciára és türelemre lesz szükség. Ez mindjárt kezdődik a szobaelosztással.
Alkalmazkodnunk kell az ágyak számához, adott a lány-fiú arány. Éppen ezért - figyelembe véve a hozzám befutott kéréseket is - kivételesen elkészítettem egy "szobabeosztás" tervet, amelyet az adott helyzetben kérek tolerálni és elfogadni.
23 leány, asszony és 18 fiú, férfi alkotja a balatonfenyvesi "nagycsapatot". 1 leány az adódó lehetőséget kihasználva később (17-én) csatlakozik.
Tehát a lányok 3 x 8 ágyas szobában foglalják el a helyüket a következőképpen:
I.em. 9.: Sörös Csenge, Módi Melinda, Kovácsevics Viktória, Békefi Zsófia, Paizs Eszter, Hollósi Bea, Bognár Ninetta, Riszt Petra.

I.em. 10.: Ács Brigitta, Mike Alexandra, Paizs Petra, Nagy Nikoletta, Szíva Szabina, Nagyfenyvesi Veronika, Vangyia Fanni, 17-én: Rácz Tamara.

I.em. 11.: Farkas Gréta, Kurucz Cseperke, Tóth Bianka, Vecsanin Boglárka, Kollár Krisztina, Balázs Éva, Kaiser Ágnes, Kincses Aliz.

A fiúk:
I.em. 12.: Bakos Dénes, Jakab Kristóf, Nadrai Bálint, Szentgyörgyvári András, Karsai Márton, Varga Mátyás, Hipp Levente, Őri László.

Fsz. 14.: Brigovácz Balázs, Hegedüs Tibor, Mike Patrik, Szentgyörgyvári Tamás, Pasztorek Zoltán, Sárdi Attila.

Fa 4: Dr. Grunda Miklós, Szabó Ákos, Dr. Szuhár Dániel, Nagy József.

Gyülekező 14-én hétfőn 10 órakor, bepakolás, indulás. Várható érkezés a táborba 13 óra körül. Első nap hagyományosan csak vacsora lesz.
Mindenki gondoskodik: a kottájáról, a hangszeréről és a menetkottatartójáról.

A keddi napon a táborban tartózkodik egy hangszerész, aki egyrészt tart egy kis tájékoztatót a hangszerek karbantartásáról és folyamatosan kijavítja a kisebb helyben javítható hibákat a hangszereken. Ennek költségeit az alapítvány vállalja. Erre kérem, készüljetek és kérdéseket is lehet feltenni a tárgykörben.

Nyilatkozat, hogy egészséges vagy és a táborba jöhetsz a szülők által kitöltve kötelező! minta link: http://www.janoczki.hu/doc/szuloi_nyilatkozat_taborozashoz.pdf

Általános napirend:
7.15 ébresztő
7.45 szobarend
8.00 reggeli
9.00 próba I.
10.00 próba II. (zenéktől függően rugalmasan kezelem, értsd: lehet később is a szünet)
kb. 11.15 szabadidő fürdési lehetőséggel
12.30 ebéd
13.00 - 15.00 csendes pihenő
15.15 szabadidő fürdési lehetőséggel
16.30 egyéni és szólampróba
17.30 próba III.
kb. 19.00 vacsora

A kimenő lehetősége az elmúlt évekéhez hasonlóan a megfelelő életkorokhoz kötött. Mivel nem ismerem a tábort és annak kihasználási lehetőségeit, érkezéskor a gondnokkal egyeztetve tisztázzuk azt, hogy lehetséges-e az általunk kialakított "fennmaradási" rendszer. Amennyiben igen, akkor ennek betartását kérem! Amennyiben valami oknál fogva ez nem működik, akkor helyi "újratervezés" lesz.
Az ismert programjaink a Zrínyi nappal bezárólag:
augusztus 20. vasárnap 18.30 ünnepi műsor Zrínyi tér a mise után
augusztus 25. próba
augusztus 26. 14.00 Szulimán falunap, menetzene, térzene
szeptember 1. próba
szeptember 7. csütörtök 19.00 Vár - tűzgyűrű, menetzene, térzene, az elmúlt évhez hasonlóan
szeptember 8. próba
szeptember 10. vasárnap: 11.00 koszorúzás a MTBP-ban, 17.30 térzene a Zrínyi téren, 19.45 menetzene a Várhoz, 20.00 záróünnepség

Kérem mindenki megértő és segítőkész közreműködését. A szereplésekre a megbízott "szólamvezetőktől" a minimum létszám biztosítását, de a mindenkori cél a szerepléseken minél nagyobb létszámban részt venni!
A Zrínyi téri szereplésre várom Tőletek a segítséget egy pörgős, színvonalas műsor összeállításában, remélhetőleg egy-két új számmal együtt.
Ha kérdés van el lehet juttatni hozzám.
Köszönöm: Bandi 'bá



#830 Bandi 'bá 2017-08-02 10:24:40
avatar
Hello Zenekarosok!

Nyár van - nótázza a Neoton is, és most mindenkinek kijut belőle.
Nyár ide v. oda az idő azért halad, kinek gyorsan, kinek lassan és közeleg a tábor (erről tájékoztató a hétvégén), de előtte ostrom napok 4-én pénteken 15.30-as találkozóval és 16.00 - 16.30-ig tartó "hivogató" térzenével a Zrínyi téren. Öltözet laza: farmer és az erre az alkalomra kapott pólóban, amit a csütörtökön 19 órakor kezdődő próbán fogok kiosztani.
Köszönöm a küldött visszajelzéseket a szólamokról. (mindenkitől nem érkezett) Kérem, hogy, aki nem jelzett vissza, de mégis tud jönni, az legyen szíves jönni, mert mindenkire szükség van és jó lenne minél nagyobb létszámmal megjelenni. Menetzene nem lesz (meleg annál inkább, de árnyékba fogunk húzódni). Az ostrom napok rendezvényei belépősek, zenekarunk tagjai belépő karszalagot és "kóstoló jegyet" fognak kapni.
Számítok Rátok továbbra is!
Bandi 'bá
#829 Bandi 'bá 2017-07-19 23:45:53
avatar
Hello Zenekarosok!

Kinek-kinek a maga módján múlik a nyár ill. a szünidő. Nem óhajtok panaszkodni, de nem jutok a dolgok végére, sem itthon, sem a munkámban. Van egy-két fontos információm és kérésem is, amit megosztok Veletek.

A fenyvesi táborba 39 fő "véglegesítette magát". Plusz azok, akik másképp oldják meg az ott tartózkodást. Ez nagyon jó létszám, örülök neki, remélem minden szempontból eredményes lesz a tábori életünk. A tábor fenntartójával beszélve, felmerült annak lehetősége, hogy - a szobák 100 %-os kihasználtságával élve - aki "másképp oldja meg az ott tartózkodását" és erre még nem ért el a megoldásig, lehetősége van hét közben csatlakozni a zenekarhoz.
Ennek költsége 4.200 ft/nap étkezéssel + egyszeri 550 ft ágyneműhasználat, + IFA 400 ft/nap. A mostani perctől él a lehetőség az első 3-4 jelentkezőnek a deichlerandras@gmail.com e-mailen. A szobák elosztása: 4 db 8 ágyas, 1 db 7 ágyas, 1 db 5 ágyas.
A tudnivalókkal még jelentkezem egy héttel az indulás előtt.

Mint már a tanév vége felé jeleztem számítanak a zenekarra augusztus 4-én az ostromnapok programján. A ránk háruló feladat augusztus 4-én pénteken a 16 órakor kezdődő megnyitón való közreműködés. (térzene, fanfár, himnuszok, felvonulás) Csütörtökön, augusztus 3-án 19 órakor erre tartanánk egy próbát. Kérem, hogy azok a kijelölt szólamvezetők, akik már többször felmérték a "hirtelen" szereplések előtt a létszámot, legyenek szívesek ezt most is megtenni és nekem az e-mailemre a hétvégéig elküldeni az "állást". Nagyon örülnék, ha minél többen lennénk, mert ez is egy olyan hagyományteremtő rendezvény, amely Szigetvár értékeit emeli.
Köszönöm és további kellemes nyarat mindenkinek: Bandi 'bá
#828 Bandi 'bá 2017-06-30 22:24:52
avatar
Hello Zenekarosok!

Szombaton indulás Vonyarcvashegyre 14 azaz tizennégy órakor!!!
Bandi 'bá
#827 Bandi 'bá 2017-06-28 23:38:56
avatar
Hello Zenekarosok!

Köszönöm az extra koncerten való közreműködéseteket, különösen a lehetőséget, hogy a Zrínyi téren táncolhattam a kedvesemmel az One moment in time c. világsikerre, amely egyben egyik örökzöld slágerünk.
A továbbiakról:
Pénteken próba és utána szereplés!!!! Ez új!! Próba után farmer és zenekari pólóban a Kórháznál adunk koncertet a kórházi dolgozóknak 30 perces időtartamban. Legyen szíves mindenki így kalkulálni.
Szombaton Vonyarcvashegyre az indulás 10.30-kor lesz. Öltözet ua. mint pénteken. Fürdési lehetőség időjárás függvényében. 16 órakor "vízizene", ami azt jelenti, hogy a három résztvevő zenekar (Vonyarcvashegy, Nagykanizsa, Szigetvár) a Balatonban játszik. A mi fellépésünkre 19.30-kor kerül sor. Egy étkezés biztosított a számunkra. Hazaérkezés 23 óra magasságában.

A TÁBORRÓL!!!!!!!!
Időpont: augusztus 14 - 19-ig.
Cím: 8646 Balatonfenyves Balaton u. 10. Diák és ifjúsági tábor. 8 ágyas szobák vannak. Reggeli, ebéd és vacsora van. Hétfő vacsorától szombat ebédig van étkezés.
Befizetendő összeg: 16 ill. 21 ezer ft. Határidő: július 4.
Július 4-én a befizetések alapján a pontos létszámot lejelentem, utána módosításra nincs lehetőség. Előzetesen 45 főre foglaltam le a szállást. Sajnos ebben az évben nincs lehetőség hétvégés, v. rövidebb táborozásra, csak abban az esetben, ha az egész hét ki van fizetve.
Aki július 4-ig nem fizette be a táborozási díjat, úgy veszem, hogy nem jön a táborba!!! Kérem a fent leírtak megértését.
Köszönettel: Bandi 'bá

#826 Bandi 'bá 2017-06-20 23:37:02
avatar
Hello Zenekarosok!

A nagyon közeljövő dolgairól.
Pénteken próba és szombaton 19 órai kezdettel a Zrínyi téren adunk egy laza egyórás extra koncertet, a facebook-on már körbekeringő meghívó szerint. Legyen szíves ezt mindenki továbbosztani és népszerűsíteni. A részleteket a pénteki próbán egyeztetjük.
A hangverseny után a zeneiskolában lesz egy hidegtálas, pezsgős, sörös, kólás (kinek mi jár) fogadás. Nagy örömömre szolgálna, ha nagyon sokan összejönnénk, felfogható ez egy évadzáró összejövetelnek is. Ezt követően még 30-án egy próba és július 1-jén irány Vonyarcvashegy egy valódi évadzárásos fesztivállal.
NAGYON FONTOS!!!!!!!!
A mai napon véglegesedett a balatoni "sorsunk". Elsősorban Neitzerné Jaksa Szilvia polgármesterasszonynak és Modensieder Jani bácsinak köszönhetően mehetünk a Balatonra, csak Mária helyett a fenyvesi táborba. Íme a linkje http://www.ifjusagitaborok.hu/balatonfenyves_tabor.html
Van, akinek ez már ismerős. Ennek sok összetevője van, hogy így alakult, ezt majd máskor. A szigetvári önkormányzat is teljes mellszélességgel mellénk állt. Most rajtunk a sor, hogy éljünk a lehetőséggel.
Az időpont a régi augusztus 14 - 19-ig, azaz szombaton hazajövünk és vasárnap játszunk Szigetváron.
A tábordíj, a mellénk állóknak köszönhetően nem emelkedett, azaz 16 és 21 ezer ft. Nagyon gyors új helyzetjelentést kell végrehajtanunk és június 30-ig, azaz a vonyarcvashegyi szereplésig a létszámot 100%-ig pontosítanunk kell! Eddig a napig a befizetéseket is meg kell tenni. Még ma megerősítem a foglalási szándékunkat 45 főre és ezt újra meg kell tennem 1-jén ill. addig a befizetést is eszközölni kell!
KÉREM MINDENKI PONTOSÍTÁSÁT ÉS MEGERŐSÍTÉSÉT A TÁBORT ILLETŐEN. SAJNOS ITT A HÉTVÉGI MEGOLDÁS NEM IGAZÁN ELŐNYÖS.
Még a nyárról. Augusztus 4-én pénteken a szigetvári ostrom napokon lenne egy felkérésünk, kérem jelezze, aki ott tud lenni. Augusztus 26-ra pedig Szulimánba van egy meghívásunk.
A tábor csak közös akarattal fog összejönni. Köszönöm!
Bandi 'bá

#825 Bandi 'bá 2017-06-07 21:56:54
avatar
Hello Zenekarosok!

NAGYON FONTOS!
Pénteken 17.30-kor FŐPRÓBA a Vigadóban, már az esti öltözetben, azaz rövid ujjú fehér ing, fekete nadrág és cipő. Kérem a pontos megjelenést, hogy legyen időnk még átnézni, átfújni a számokat.
Bandi 'bá
#824 Bandi 'bá 2017-06-01 11:04:03
avatar
Hello Zenekarosok!

Először is köszönöm a résztvételt mindazoknak, akik a vasárnapi próbán ott voltak! Velük átnéztük a nehéz, kényes részeket és ez nagyon sokat használt.

A pénteki próba NAGYON NAGYON FONTOS a sikeres musical koncert érdekében!!!!

Szombaton 9.30-kor indulunk Szekszárdra, fürdőruhát hozzatok!
A fellépő ruha: hosszú farmernadrág és a fehér pólónk.
Bandi 'bá

Ui.: a műsor az edirneire épül
#823 Bandi 'b 2017-05-24 00:25:23
avatar
Hello Zenekarosok!

Mr egy hete, hogy hazarkeztnk a trkorszgi utunkrl. Gondolom volt mit meslni otthon s azt meg remlem, hogy j dolgokrl szmoltatok be.
n ksznetemet fejezem ki minden zenekari tagnak, aki kpviselte Szigetvrt s Magyarorszgot az edirnei fesztivlon. Mlt mdon helytlltunk, kivvtuk a helyiek szeretett. Kln ksznet azrt, hogy problmamentesen, teljes nyugodtsggal, a krt dolgokat betartva zajlott le az egsz utazsunk. rm volt kint lenni, meghat s szvet melenget volt a rodosti kirnduls. Szakmai szempontbl nem volt sok elvrs, ez most msrl szlt.

s most az itthoni dolgainkrl. Mint mindannyian tudjtok, nagy feladatok vrnak rnk a nyri sznetig. Sorjban:
26-n pnteken PRBA
28-n vasrnap 15 - 17 rig PRBA
Prba, mert nyakunkon a jnius 9-i musical koncert, amire nagyon kszlnnk kell, mert sokan vrjk s meg kell felelnnk az elvrsoknak. Krek mindenkit, igaztsa gy a programjt, hogy a vasrnapi prbn is tudjon ott lenni, mert ez dnt fontossg az elrelps szempontjbl!
A musical hangverseny msora, nem sorrendben:
La Mancha
Grease
Jzsef s a ...
Operahz
Jzus?
Hello Dolly
West Side
ABBA?

Kihagytam valamit?
Szval erre nagyon oda kell tenni magunkat! A koncert 9-n 19.30-kor lesz a Vigadban, de eltte 17.30-kor prba!
s akkor most tovbb idrendben:
jnius 2-n Prba
jnius 3-n 9.30-kor induls Szekszrdra. A program:
11.30-kor ebd
dlutn frds az lmnyfrdben
18 rakor kzs koncert, utna vacsora. Feljtott ltszm kell a pnteki prba utn.
9-n 17.30 PRBA, 19.30 MUSICAL KONCERT A VIGADBAN
16-n prba
23-n prba
24-n koncert 19 rakor a Zrnyi tren
30-n Prba
Jlius 1-jn Vonyarcvashegyen fvstallkoz (tbbek kztt a nagykanizsaiak is ott lesznek)
UTNA NYRI SZNET
Sajnos a tborrl jelenleg nem a legjobb hrek jutottak el hozzm!
Szmtok Rtok!
Bandi 'b

#822 Bandi 'b 2017-05-08 01:12:50
avatar
Hello Zenekarosok!

Ksznm a rszvtelt a szombati szereplsen s a prbn a megjelenteknek.

A tjkoztatn elhangzottak tmr sszefoglalja:

- gylekez 10-n szerdn 16 rakor, induls 16.30-kor
- kedden 17.30-kor prba, utna sszepakols
- az egyenruht vllfra kell tenni s a buszon lesz kln helye, ahov felfggesztik, a vllfra rjtok fel a neveteket
- a kottjrl, a hangszerrl s a menetkotta-llvnyrl mindenki maga gondoskodik, a menetkottkat n viszem
- vizet s lelmet annyit hozzatok, amennyi az tra kell. Elszr vacsort kapunk cstrtkn
- a boltokban lehet venni vizet s egyebet is, az rak nem drgbbak a mienknl, st olcsbb a legtbb termk
- pntek, szombat s vasrnap is lesz szerepls
- csak eurt hozzon mindenki, trk lrt ne vltsatok, mert kinnt jobbak az tvltsi felttelek
- egy ms kultrval fogunk megismerkedni, ezrt nagyon fontos, hogy igazodjunk az ottani szoksokhoz. Errl bvebben a buszon fogunk beszlni. Nagyon fontos, hogy csak egytt mozoghatunk, nagyon figyeljnk egymsra. A tolmcsunk tancsait fogadjuk meg. Az ltzkdsnek is ms szablyai vannak! Pl.: fedetlen testrsz nem lehet, a lnyoknak a mecsetbe kendvel lehet bemenni.
- a htfi rodosti kirndulst szervezzk, ezrt erre a napra legyen szves mindenki plusz 20 eurt hozni magval (ebd s egyb kiadsokra)
Ha mgsem jnne ssze a kirnduls a pnz megmarad a legkzelebbi tra.
- a msorunk a legnpszerbb knnyzenei szmainkbl ll ssze, magyar indulkbl s a kt magyar zenbl (kis magyar rapszdia s veges tnc)

Ha brmi mg addik jelzem. gy gondolom, hogy egy lmnyekkel teli, kellemes utazsban lesz rsznk, de ehhez szksges a szablyok betartsa.
Bandi 'b
#821 Bandi 'b 2017-05-05 00:07:01
avatar
Hello Zenekarosok!

Szeretnk rersteni nagyon fontos dolgokra, teendkre.
- pnteken PRBA
- szombaton 12.30-kor tallkozunk s a strandon jtszunk 13 rakor. ltzet: farmernadrg s a fehr pl (s a pulvernk). A szereplsrt mindenki egyszeri belpt kap a strandra. Utna prba. PRBA utn tjkoztat megbeszls a trkorszgi ttal kapcsolatosan kb. 15.30-kor, ahova a szlk is jjjenek el!!!!!!!!!
- 9-n, kedden 17.30 kor fprba Trkorszgra. Utna sszepakols!!!
- 10-n a kora dlutni rkban gylekez, bepakols s induls!
- rkezs Edirnbe cstrtk dlutn, a vacsora lesz az els tkezs
- lesz trk tolmcsunk, aki egyben a fesztivl egyik szervezje is, s vgig velnk utazik.
- a biztostst a pnteki napon mindenki intzze el!!!! Biztosts nlkl senki sem jhet! A biztostst Jakab Kristf anyukjnl lehet intzni a Zeneiskola melletti 2. kishzban a biztostsi alkusz cgnl. 3.000 ft s kell az tlevlszm!
- brmi felmerl krdsre a szombati megbeszlsen lesz vlaszads
- 15-n htfn elmegynk Rodostba kirndulni s azt kveten indulunk haza.
- mg egyszer rerstek: biztosts nlkl senki sem utazhat, tlevl nlkl pedig senkit sem engednek be Trkorszgba!
Bandi 'b
#820 Bandi 'b 2017-04-25 00:30:18
avatar
Hello Zenekarosok!

Elszr is ksznm mindenkinek a szombati VI. Szigetvri Fvs Fesztivlon val szereplst. A rendezvny jl sikerlt, sok embernek sikerlt rmet szerezni s tallkoztam olyan emberekkel, akik most voltak elszr itt s azt mondtk, hogy jnnek mskor is. A karnagyok s a zenekarok tagjai is jles rzssel gondolnak vissza az itt eltlttt idre. A mai Dunntli Naplban pedig egy szp nagy cikk van a fesztivlrl. (A bama.hu-n is megkereshet)
Szval ksznet rte!

A munknk pedig folytatdik s egyre nagyobb intenzitssal kell, hogy menjen. Nagy feladataink vannak:
mjus 10 - 16: TRKORSZG! Jnius 3.: Szekszrd; Jnius 9.: MUSICAL koncert. Jnius 24: 100 tag zenekar koncertje a Zrnyi tren. Jlius 1.: Vonyarcvashegy

Mindezek mell mg mjus 6-ra lesz egy strand koncert 13 rakor. (idjrstl fggen pl v. pulver s farmernadrg) Az idpontot kihasznlva utna a zeneiskolban prba lesz 14 - 16 rig. Krem ezt is mindenki vegye be a programjba, nagyon fontos lenne. Tervezek mg egy plusz prbt a trkorszgi induls eltt, 9-n 18 rtl. Valamint valsznleg a mjus 26-i htvgn, de ezt mg pontostom. ( A musical koncert miatt nagyon kell!)
A pnteki prbra kiteszem a trkorszgi utazk nvsort s krem, hogy annak a hangszernek az adatait rjtok r, amelyet hoztok az utazsra!!! Nagyon fontos!!!

Ugye mindenkinek megvan mr az tlevele????

Ismerkedjetek a trkorszgi szoksokkal, mert merben msok, mint a mieink. Errl mg beszlnk utazs eltt. Gondolok itt a mindennapos ltzkdsre, viselkedskultrra.
A trkorszgi tra a befizetsket pntektl meg lehet tenni (15.000 ft/f). A biztostst Jakab Kristfnl lehet intzni (3.000 ft/f). Biztosts nlkl senki sem jhet ki! (tlevl nlkl pedig ki sem engedik!)
Brmi krds felmerl, tegytek fel!
Bandi ’b

Ui.: s mg egy: az id rvidsgre val tekintettel krem, hogy az eddig megbzott tagok legyenek szvesek az albbiak szerint felmrni, hogy ki jn el szombaton, azaz 29-n a Flrinba tartand blcsdei jtkonysgi blra jtszani. A fellls: 1 fuvola, 1 els, 1 msodik s 1 harmadik klarint, 1 esz-alto, 1 tenorszaxophon, 2 els szrnykrt, 1 msodik szrnykrt, 1 tenor, 1 bariton, 1 harsona, 1 tuba, 1 tfelszerels. Ja, s mi vagyunk a "sztr vendgek"




#819 Bandi 'b 2017-04-18 23:54:51
avatar
Hello Zenekarosok!

Mint tudjtok s remlem programozttok is magatoknak prilis 22-n VI. Szigetvri Fvs Fesztivl! A meghv, plakt mr terjeng a facebook-on, legyetek szvesek minl tbben "sokszorostani!"
Eltte pnteken a prba a Vigadban lesz 17.30-tl s 17 rtl lehet tpakolni. Krem, hogy mindenkinek legyen sajt menet kottatartja. Aki mg nem szerezte be az Inter Music Bt boltjban Pcsett az Alkotmny utca 65-ben beszerezheti. A menetkottk nlam vannak. (Mr aki visszaadta az…wink Viszont krem, hogy a szombati szerepls utn tegye vissza mindenki a dobozba s ha valaki hibt szlel a kottjban, egy paprra lerva helyezze be a kottjba.
Szombaton gylekez 10.30-kor. Menetzene, utna fnykpkszts a Zrnyi tren; ez lesz a 2017-es v els hivatalos fotja a Szigetvri Zrnyi Mikls Fvszenekarnak. Utna ebd.
15.30-kor gylekez a Zeneiskolban. 16.00-kor kezddik a dlutni program. Bevonuls, Szigeti fanfr, megnyit, kzs szmok, tvonuls a Vigadba. Vigad: zenekarok msora. Sorrend: Kaposvr, Slatina, Tab, Szigetvr.
Msorunk: Grf Andrssy Mihly indul, Kis magyar rapszdia, Jzsef s a sznes szlesvszn lomkabt, .... , Szegedi csrds, Fascinating drums. A kipontozott helyre mg tletek vrnk egy szmot, amit mg nem kaptam meg.
Jl megrdemelt kzs vacsora a Flrin rendezvnyteremben a koncert utn, miutn mindent visszapakoltunk a Zeneiskolba.
Szmtok Rtok!
Bandi 'b

#818 Bandi 'b 2017-04-18 23:54:50
avatar
Hello Zenekarosok!

Mint tudjtok s remlem programozttok is magatoknak prilis 22-n VI. Szigetvri Fvs Fesztivl! A meghv, plakt mr terjeng a facebook-on, legyetek szvesek minl tbben "sokszorostani!"
Eltte pnteken a prba a Vigadban lesz 17.30-tl s 17 rtl lehet tpakolni. Krem, hogy mindenkinek legyen sajt menet kottatartja. Aki mg nem szerezte be az Inter Music Bt boltjban Pcsett az Alkotmny utca 65-ben beszerezheti. A menetkottk nlam vannak. (Mr aki visszaadta az…wink Viszont krem, hogy a szombati szerepls utn tegye vissza mindenki a dobozba s ha valaki hibt szlel a kottjban, egy paprra lerva helyezze be a kottjba.
Szombaton gylekez 10.30-kor. Menetzene, utna fnykpkszts a Zrnyi tren; ez lesz a 2017-es v els hivatalos fotja a Szigetvri Zrnyi Mikls Fvszenekarnak. Utna ebd.
15.30-kor gylekez a Zeneiskolban. 16.00-kor kezddik a dlutni program. Bevonuls, Szigeti fanfr, megnyit, kzs szmok, tvonuls a Vigadba. Vigad: zenekarok msora. Sorrend: Kaposvr, Slatina, Tab, Szigetvr.
Msorunk: Grf Andrssy Mihly indul, Kis magyar rapszdia, Jzsef s a sznes szlesvszn lomkabt, .... , Szegedi csrds, Fascinating drums. A kipontozott helyre mg tletek vrnk egy szmot, amit mg nem kaptam meg.
Jl megrdemelt kzs vacsora a Flrin rendezvnyteremben a koncert utn, miutn mindent visszapakoltunk a Zeneiskolba.
Szmtok Rtok!
Bandi 'b